634 m tengerszint feletti magasságban, a környék fölött mintegy 200 méterrel kimagasodó mészkőszikláról uralja a Szepesi-medencét a Szepesség egyik legértékesebb műemléke, a nemzeti kulturális örökségként nyilvántartott Szepesi vár. Amellett, hogy a 12-18. századok építészeti fejlődésének tükre, 4 hektáros (pontosan 41 426 m2) kiterjedésével Közép-Európa egyik legnagyobb vára.
    A történelme is gazdag. A sziklát, amelyen épült, már a kora-, majd a késő-kőkorban lakták. A régi betelepítés időszámításunk idején érte el legnagyobb kiterjedését, amikor az ún. puchói kultúra népe hatalmas és nagy kitejedésű erődöt épített itt. Az erőd falait a közelmúltban végzett régészeti ásatások során meg is találták. De kiástak paraszti- és iparos- házakat és egy nagyméretű kultikus objektumot. Az erőd kiterjedéséből, falaiból és szerkezetéből arra lehet következtetni, hogy ez volt Közép-Szepesség központja. A falak, amelyek a terepen még felismerhetők, körbezárták az egész várat, áthaladtak a legnagyobb várudvaron is. Miután az erőd megsemmisült, a szomszéd dombon, a Drevenyiken, egy másik erőd épült. Csak ez a másik erőd megsemmisülése után kezdték építeni a mai Szepesi várat.
    A Szepesi vár történelmének és építészeti fejlődésének ismeretét jelentősen módosította a mintegy tíz éven keresztül végzett alapos és módszeres régészeti feltárás. A kutatás talán legjelentősebb eredménye, hogy megtalálták és időben azonosították a vár legrégibb részét, a 11-12. században épített köralakú lakótornyot, amely a 13. század első felében semmisült meg. A 13. század első harmadában építették a mai köralakú tornyot, a román stílusú palotát és a felsővár további részét. Mivel a várak általában, köztük a Szepesi vár is, kitűnően beváltak a tatárjárás idején, IV. Béla szorgalmazta a a várépítéseket. Ezért a Szepesi vár területén 1249-ben a szepesi püspöknek egy területet ajándékozott, ahol felépíttethetett egy tornyot és egy palotát. Ekkor keletkezett a helytartói palota, ez az első hozzáépített objektum az eredeti várhoz. Már abban az időben is, de főleg a 13. század második felében a vár körül számos csatát vívtak. A vár a vármegye központjává vált, gyakran jelentős személyiségek lakhelye. 1275-ben bizonyos, a király ellen fellázadt Roland comes foglalta el. Ezután Kun Erzsébet , IV. (Kun) László király anyjáé volt. A vár birtoklásáért a 14. század első felében is ádáz harc folyt. 1312-ben Csák Máté akarta elfoglalni, de a védők megvédték a várat. Röviddel ezután következett a vár kibővítése és gótikus stílusban való átépítése.
    A huszita háborúkban Giskra Jan a várat elfoglalta. Először a vár alatti lejtőn egy kis erődöt építtetett, majd a nagy várudvart erősítette meg. A vár fokozatosan nyerte el mai formáját és kiterjedését. A vár történetében jelentős év volt az 1464-es év, amikor a mindeddig királyi várat az uralkodó Zápolya Imre és István főnemeseknek adományozta. Bár a Zápolya-család több mint 70 várat birtokolt, a Szepesi várat tartották a családi várnak és ott is székeltek. A várat jelentősen korszerűsítették és kiépítették. Egy új kápolnát építettek, a vártornyot megmagasították és megerősítették, gótikus stílusban átépítették a román stílusú palotát. Ugyanazon kőfaragókat alkalmazták, akik a szepeshelyi temetkezési kápolnát építették fel számukra. A várban született a Habsburg-házi királyok előtti utolsó magyar király - Zápolya János. Ő volt egyben a vár utolsó Zápolya tulajdonosa is, mert miután elvesztette a harcot a magyar trónért, 1528-ban a Habsburgok a várat elkobozták. A várat hamarosan, már 1531-ben Thurzó Sándornak ajándékozták. A Thurzó-család is saját szüksége szerint építette át a várat, több épület ez időben vált reneszánsz stílusúvá. Amikor 1636-ban férfiágon a Thurzó-család kihalt, a várat a Csáky-család szerezte meg, és a vár családjuk birtokában maradt 1945-ig. A Csákyak a várat azonban csak a 17. század végéig lakták, mivel már a 18. század elején Hatkócon (Hodkovce), később Szepesmindszenten (Bijacovce), Kluknón (Kluknava) és más helyen is kényelmes kastélyokat építtettek és odaköltöztek. E kastélyok építésénél a vár több építészeti elemét is felhasználták. A várban csak egy katonai helyőrség maradt, de az is elhagyta a várat az 1780-as tűzvész után. Ezután a vár rommá vált. Gondos kutatások után csak néhány éve javítják, konzerválják a várromokat, néhány részét újraépítik. Az alsó várudvart már 1983-ban megnyitották a nagyközönség előtt.
    Ha a várba Hatkóc felől lépünk be, figyeljük meg a hajdani főkapu ötletes védelmét. A ma különálló falazott oszlopokat eredetileg gerendák kötötték össze, ez volt az első védelmi vonal. Ezután egy mély árok, majd egy magas fal következett, ez volt az előkapu. Csak ezután jutunk a 15. századi gótikus stílusú kapuhoz, amely előtt még egy csapóajtó volt. A kaput nem csak egy függőhíd felemelésével, hanem egy leengedhető vastag ráccsal is védhették. E kapu helyén már a 14. században is kapu volt. A kapun a középső várudvarra jutunk, itt volt a porkoláb háza, a falak mentén a helyőrség szállása, hátul pedig magtár. A várudvar bal oldalán egy megerősített kapu vezet a kiterjedt alsó várudvarra. E kapu megépítése előtt egy barbakán állt, azaz egy olyan torony, amelyen keresztül kellett menni, hogy a kapuhoz eljuthassunk. A 15. század közepén épült nagy várudvar nem csupán az itt állomásozó katonaság védelmére szolgált, de a környékről nagyszámú lakosságnak is oltalmat nyújthatott. Alsó részén egy feltűnő köralakú objektum alapjai láthatók. Ez egy 15. század első felében épített lakótorony alapja. A tornyot hatalmas vízárok és cölöpfal védte, ideiglenes fegyverraktárként is szolgált. Miután felépítették a várudvar falait, a torony elvesztette a kis erőd jellegét. A várudvar falainak belső oldalához gazdasági épületek simultak. E várudvaron halad át a puhói kultúra népe erődjének fala is.
    Térjünk vissza a középső várudvarra. Innen egy meredek úton a kapun keresztül feljutunk a román stílusú elővárba, amely a feltárások előtt nagyrészben be volt temetve. Látjuk a helytartói palota romjait, egy malom helyét, a sziklában egy kis kivájt barlangot. A másik oldalon egy viszonylag jó állapotban megmaradt románkori kaput látunk, ezen keresztül jutunk fel a felső várba. A felső várban később egy másik kaput is építettek, ma a semmibe vezet. Eredetileg egy faállványon keresztül lehetett megközelíteni.
    A fellegvár természetesen a vár legrégibb és legértékesebb része. Közvetlenül a bejárattal szemben a sziklában egy nagy tartályt helyeztek el, csak egy keskeny nyílás vezet belé. Jobbra a már említett románkori kapuhoz jutunk, a kapu előtt a vár utolsó, a 18. században végzett építészeti átalakításainak falmaradványai találhatók. A másik oldalon találhatók a vár lakói és tulajdonosai eredeti gótikus és reneszánsz stílusú épületei - ezekből a vár látogatóinak pazar kilátás nyílik a környező tájra. Az épületek építészeti értékeiről a megmaradt gótikus és reneszánsz kapuk és ablakok vallanak. A fellegvár közepén egy 13. század közepén épített köralapú öregtorony ékeskedik, amelynek bejárata eredetileg az első emelete magasságában volt. Az öregtorony mögött egy - a közelmúltig víztartályként használt - köralakú építmény falai húzódnak. Ezek azonban a 11-12. századból származó bástya falai voltak, amelyet a 13. század első felében bontottak le, miután az alatta lévő sziklában egy nagy repedés keletkezett. Az öregtornyot ma boltíves folyosó köti össze a 15. századból származó gótikus stílusú kis kápolnával. A kápolna mögött van a vár legértékesebb épülete - egy hatalmas, eredetileg háromemeletes román stílusú palota, amelyet a 15-16. században gótikus stílusban építettek át. Az eredeti épületből talán a fejes, román stílusú kettős ablakoszlopok a legcsodálatosabbak. Az épületeket a 13. században észak-olaszországi kőfaragók építették. Az öregtorony régészeti feltárásánál egy téglalap alakú gödröt is találtak, valószínűleg víztartály vagy jégverem volt.
    A vár fenséges elhelyezkedését és gyönyörű építészeti jellegét teljes egészében csak a várból magából csodálhatjuk meg. Már ezért is érdemes felmenni a várba.